Üllőn építi fel első európai gyárát a Lenovo
2020. október 01. 11:59

Üllőn építi fel első európai gyárát a Lenovo
Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter közölte, hogy a kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból. A beruházás több szakaszban csaknem ezer új munkahelyet teremt, és a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra, a kormány ezért 2 milliárd forinttal járul hozzá a 30 ezer négyzetméteres gyártócsarnok költségeihez - tette hozzá. A tárcavezető szerint az állami támogatást az is indokolja, hogy a Lenovo az itt készülő termékek több mint 90 százalékát külföldön értékesíti, így jelentős összeggel gyarapítja az exportteljesítményt.

Üllőn építi fel első európai gyárát a Lenovo


A Lenovo alelnöke videoüzenetben szólt a gyárépítés részleteiről. Guan Wei kifejtette, hogy Magyarországon asztali számítógépeket, grafikus munkaállomásokat, adatközponti termékeket fognak készíteni, és idővel még bővülhet is a termékportfólió. A Lenovo vezetése - mint mondta - számos európai helyszínt megvizsgált, végül a központi elhelyezkedés, a kiváló közlekedés, a jól képzett munkaerő és az előnyös gazdasági környezet miatt Magyarországot választotta. Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője fontosnak nevezte, hogy új beruházásokkal Pest megye minél több munkavállalója mentesüljön a napi ingázás kényszere alól, és a saját településén találjon állást. A Lenovo üzeme azért is különösen fontos, mert a logisztikai központok után termelő tevékenységet hoz a főváros mellé - tette hozzá. A képviselő hangsúlyozta, hogy Budapest déli övezete és annak környéke a fejlett infrastruktúrának köszönhetően kiaknázásra váró, kiváló beruházási terület.

MTI/T.D.