Pest megye kiemelt szerephez jut a turisztikai támogatások során
2021. március 12. 11:28

Pest megye kiemelt szerephez jut a turisztikai támogatások során
Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósul meg Pest megyében, amelyet a kormány támogat Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint. Több település neve is biztos a beruházásokat illetően, Varga szerint a turisztikai fellendülésre a megfelelő átoltottság után számíthatnak a piaci szereplők. 

A nagymértékű támogatásra egyértelműen szükség van, hiszen a pandémia egy éve alatt rengeteg megpróbáltatás érte a turisztikai szerepvállalókat. A kormány összesen 4,3 milliárd forint extra támogatást nyújt Pest megyének a fellendülésért. A fejlesztések összértéke nyolcmilliárd forint.  

Varga Mihály Facebook bejegyzésében kitért rá, hogy panzió- és szállodafejlesztési pályázatokról döntöttek. A térségben nyolc új panzió építését kezdik el idén, kilenc további szállodában pedig fejlesztéseket hajtanak végre az összegből.  



A Duna-kanyar

Több Pest megyei település is részesül a támogatásból: Bugyi, Csomád, Dabas, Gödöllő, Herceghalom, Péteri, Vasad, Vecsés, Verőce, Visegrád és Zsámbék már biztosan számolhat a pénzzel. 


A járvány miatt megtépázott turizmust a kormány több más intézkedéssel is segíti, a pénzügyminiszter taglalta az ágazati bértámogatás fontosságát is. 115 ezer ember munkáját védték meg eddig vele, illetve rengeteg egység ezek miatt maradhat talpon. A bevételkiesések megtérítésére is hangsúlyt fektetnek, a járulékkedvezmények és az adóterhek csökkentése is nagy segítség.  Varga szerint, ha az átoltottság megfelelő mértékű lesz, a turizmus újra fellendülhet, hiszen az emberek szívesen kirándulnának már belföldön, amelyre a lehetőség adott lesz. 

 



M.A.
Forrás:mti